Ne csupán a gyászban legyünk egységesek!

MEGOSZTÁS

Európában újabb terrortámadás szedte ártatlan áldozatait. Ezúttal a katalán fővárosként is számon tartott Barcelona polgárai voltak egy gyalázatos bűncselekmény, az élet kultúrája ellen elkövetett barbár merénylet célpontjai.

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség mély fájdalommal és keresztényi együttérzéssel gondol a 2017. augusztus 17-ei Barcelona-i terrortámadás áldozataira, sérültjeire és azok hozzátartozóira. Szolidaritásunkat fejezzük ki a spanyol és a katalán néppel. Az MKDSZ, ahogy korábban is, úgy most is a leghatározottabban elítéli a terror minden formáját és kiáll az élet kultúrája mellett. Az emberiség elleni bűntetteket nem igazolhat semmilyen érdek.

A barcelonai eset kapcsán ugyanakkor újra látnunk kell Európa gyengeségét, megosztottságát. A világ és Európa vezető hatalmai állam- és kormányfőinek elcsukló hangon elmondott nyilatkozatai, részvéttáviratai, segítségnyújtási felajánlásai, a terrortámadások európai városáldozatainak felsorolása még nem fognak biztonságot teremteni Európában és békét a világ meglévő, illetve kialakulóban lévő konfliktusgócaiban. Legkevésbé akkor, amikor a terror által is okozott és fokozott európai politikai káoszt, a belső hatalmi harcokat a tagországok kormányai, a gazdasági és politikai körök befolyásuk növelésére, hatalmuk megszilárdítására, illetve globális politikai céljaik európai vonatkozásainak megvalósítására használják. Eközben a szemünk láttára veszik el mindaz amiben hittünk, amit tovább építettünk: a keresztény értékeket követő és gyarapító, a világban meghatározó hatalommal és érdekérvényesítő erővel bíró, az egyenrangú nemzetek hazája, Európa. A valós probléma valós megoldását célzó politikai intézkedésekre, határozott és összehangolt cselekvésre van szükség.

Fehér Csaba,

az MKDSZ elnöke