Fehér Csaba: Az erő sem volt állandó vendége a többségnek!

MEGOSZTÁS

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség idén is megemlékezett dr. Szüllő Gézáról, a két világháború közötti csehszlovákiai magyar keresztény politikusról.

Szüllő Géza ipolynyéki szobrát, Darázs Rozália szobrászművész alkotását 2008-ban ajándékozta Ipolynyék magyarságának a falu szülötte Fehér Csaba, valamint Sáközi János. A keresztény, nemzeti politikus életműve előtt tisztelegve 2018. február 4-én a Ipolynyéken koszorúzott a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Országos Elnöksége nevében Fehér Csaba, valamint Sárközi János, a párt Ipoly-mente és Gömör, továbbá Duna-mente és Mátyusföld régionális elnökei Mgr. Mihály Valéria és Mgr. Kecskeméti Jácint. Koszorúzott még Krnáč Marek Terbegec község polgármestere, Maráz Mónika és Lukács Dániel.

„Az első Csehszlovák Köztársaságban működött magyar többpártrendszer belpolitikai érdek-képviseleti mozgástere, nemzetpolitikai kapcsolatrendszere, illetve külpolitikai lehetősége érdemes a mélyebb elemzésre és az abból fakadó tanulságok levonására. Látnunk kell, hogy nem mindig a többségnek van igaza, és az erő sem állandó vendége a többségnek. Ma nagyobb szükség van a keresztény politikára, mint korábban!” – hangsúlyozta emlékező beszédében Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke.

mkdsz hír