Világos jövőképre és tudatos tervezésre van szükség

MEGOSZTÁS

A helyi önkormányzat az a fórum, döntéshozatali hely, ahol a hatályos törvények keretei között a legnagyobb mértékben tudjuk érvényesíteni közösségünk érdekeit, ahol a bennünket érintő kérdésekben mi magunk hozhatjuk meg döntéseinket, alakíthatjuk jövőnket. Nagyon lényegesnek tartom, hogy az önkormányzati munkát az együttműködés és a tisztesség jellemezze, továbbá, hogy a döntésekben a határozott irányt mutató, jól felépített stratégia szerint folyó, következetes munka szelleme érvényesüljön.

Közös érdekünk a minden tekintetben élhető, versenyképes, a regionális gazdasági, kulturális és turisztikai centrum szerepét betölteni képes magyar város építése. Meggyőződésem, hogy család- és gyermekbarát önkormányzatokra van szükség, amely a családok igényeinek megfelelő környezetet teremt. A város oktatáspolitikájában az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tehetséggondozásra. A szociális ellátás, az idősgondozás területén még van hová fejlődni. A szükséget szenvedő öregek, betegek, gyermekek és családok szigorúbb monitorozására, illetve az illetékes szakhatóságokkal való szorosabb együttműködésre van szükség. Tovább kell erősíteni a polgárok biztonságérzetét, javítani kell a közbiztonságon. A modern önkormányzat a lakosság felé nyitott és szolgáltatásai középpontjában a polgár áll. Úgy vélem, a településen működő kis- és középvállalkozások fejlődését segítő, a vállalkozások munkahelyteremtő potenciálját erősítő, nem utolsó sorban pedig a cselekvőképes önkormányzat kialakítása a fejlődés kulcsa!

Csak együtt vagyunk képesek megépíteni azt a várost,  amely a térség valódi központja, amely az embereket fogja szolgálni, ahol az ifjúság jövőt tud tervezni, ahol mindenki jól érzi magát. Tegyünk többet közösen gyermekeinkért, városunkért, Királyhelmecért!

 

Bánhegyi Annamária, az MKDSZ királyhelmeci képviselőjelöltje