1956. október 23. a globális és lokális diktatúra rémálma!

MEGOSZTÁS

Négy évvel a szovjet blokkon rést ütő magyar forradalom után az Egyesült Államok elnöke, John F. Kennedy 1956. október 23-áról azt mondta: „… örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.”

Igaza volt a tragikus sorsú elnöknek, mert 1956 emléke nem csupán nemzetünk, de a világ szabadságdátumai közé sorakozott fel. Október 23-án a nemzet szabadsága az egyén félelmének megszűnésében született. A magyar szabadság pedig reményt adott minden, a kommunizmus ideológiájával megnyomorított, s a Szovjet globális nagyhatalmi diktatúra szorításában vergődő nemzetnek. Bár a forradalmat és szabadságharcot leverték, a magyar szabadságeszme mégis rést ütött a Kreml vörös falán, és az általa elindult lassú folyamat 1989-ben győzelmet hozott. Győzelmet, amely világossá tette, hogy a szabadságeszme nem lehet sokáig kalapdísz egy diktatúra fején, és hogy egy olyan emberi, társadalmi érték, amelyért érdemes a legnagyobb áldozatot is meghozni, hogy mindennapi valósággá váljon. Látnunk kell, hogy világunk újra változik, globális hatalmi érdekek és rendszerek születnek és állnak szembe egymással. A szabadságeszme újra védelemre szorul lokális és globális értelemben is.

Ma, október 23-án az 56′-os bátrakra emlékezünk. Azokra, akikkel együtt látjuk, a politikai hatalomvágy, a hatalom bármi áron való megszerzése, a megszerzett hatalomhoz való görcsös, mindent felülíró ragaszkodás következménye a diktatúra. Együtt látjuk velük a globális és a lokális diktatórikus hatalom természetét, de nem mindenki látja azokat, akik egykor az önkényuralmi rendszer ellen küzdöttek, ma a diktatúrát építik. Nem látja mindenki azokat, akik a történelem kerekét nem előre, hanem visszafelé pörgetik. Akik saját szájuk íze, vagyis politikai érdekeik szerint értelmezik és hozzák meg döntéseiket, alkotnak törvényeket. Akik nem tűrik a más véleményt, még kevésbé a kritikát, az ellenzéket. Akik újra egy pártba és egy akarat mögé igyekeznek kényszeríteni mindenkit határon innen és túl. Akik az általuk kiépített nepotista, uram-bátyám világban osztják a pozíciót, a hatalmat és a pénzt. Akik személyi kultuszt építenek. Akik a szovjet idők mintájára szatelitpártokon keresztül valósítják meg lokális és globális politikájukat. Akik a nemzetpolitikát pártpolitikává silányítják. Akik a diktatúrára oly jellemző módon belső és külső ellenségképet festenek, hogy a „tömegnek” legyen kitől félni és a párttal karöltve legyen ki ellen küzdeni. Akik az „aki nem velünk az ellenünk” könyörtelen politikáját folytatják. Veszélyes út, könyörtelen út, – egyszer már végigjárt út! Balga ember az, aki azt gondolja, reméli, most más lesz a végeredmény.

A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a história kerekét sokáig megakasztani, vagy visszafelé pörgetni nem lehet. Mi lesz, ha újra utcára vonul a szabadság népe? Mert mindig születnek bátrak, akik megelégelik a kort és mernek – s, ahogy 1956. október 23-án is történt, megszólal a szabadság népe, az emberi igazság és a demokrata lelkiismeret.

Tisztelet a Bátraknak!

Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke