A Nemzeti Emlékezés Napja április 5. - Tizennégy éve történt, azóta ...

MEGOSZTÁS

A kisebbségi lét százéves történelmének tüzében edzett és benne nagykorúvá vált felvidéki magyarság számos alkalommal fogalmazta meg politikai, társadalmi céljait és bizonyította, képes azokért küzdeni.
2005. április 5-én az egykori Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma dísztermében, a Kassai Kormányprogram kihirdetésének hatvanadik évfordulóján a szlovákiai magyar politikai és társadalmi szervezetek képviselői saját elhatározásból arra az egységes társadalmi és politikai gondolatra, majd cselekvésre jutottak, hogy aláírják azt a dokumentumot, amely a történelmi emlékezetbe a Komáromi Nyilatkozat néven került be. Nagy öröm volt látni, hogy a nyilatkozat kapcsán 1998 óta nem tapasztalt egység bontakozott ki, ráadásul ezt a nemzeti egységet nem egy külső kényszer hatása szülte, mint az 1998-as pártegyesítést, hanem egy, a magyarságban megfogalmazódott, és a benne érlelődött közös akarat.
Az aláírók, amelyek között én is ott voltam, elhatározták, hogy e napon, vagyis április 5-én minden évben megemlékeznek a Kassai Kormányprogramra épülő, Beneš-dekrétumok, illetve SzNT-i rendeletek által kollektíve háborús bűnökkel vádolt, szülőföldjén hontalanná tett, jogfosztott, kisemmizett, emberségében meghurcolt, magyarságában megalázott, kényszermunkára deportált, erőszakkal szlovakizált és Magyarországra kitelepített magyarok százezreiről. A dokumentum aláírói kötelezettséget vállaltak arra nézve is, hogy mindent megtesznek a felnövekvő generációk korszakkal kapcsolatos ismereteinek megfelelő bővítése érdekében, továbbá, hogy mindent elkövetnek a meghurcoltak és leszármazottaik erkölcsi és anyagi kárpótlása érekében. A dokumentum aláírói az MKP, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szüllő Géza Polgári Társulás április 5-ét a Nemzeti Emlékezés Napjává nyilvánították.
Azóta eltelt 14 év és mi, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, valamint a Krivánszky Miklós által vezetett DÁLESZ idehaza, az Anyaországban és Brüsszelben is mindent megtettünk vállalt kötelezettségeink teljesítésére. Ma, 2019. április 5-én a cseh és szlovák nacionalizmus által meghurcolt, hontalanná tett és szülőföldjéről hatalmi szóval elűzött magyar családok tízezreire, az egyetemes emberi jogok lábbal tiprására, minden demokratikus politikai és társadalmi érték megcsúfolására és a nyugati világ tétlenségére, cinkos hallgatására is emlékezünk.
Most itt állok az Európai Parlamentben, a 2006.szeptemberi Never Again 1945-1948 című brüsszeli kiállításom helyszínén és eszembe jut a kiállítást követő meghurcoltatásom, a vád, hogy történelmet hamisítok, hogy szándékosan ártok Szlovákia jó hírének stb. Eszembe jutott a dekrétumok 2007. évi pozsonyi megerősítése, a dekrétumok áldozatai kárpótlásáért küzdők elleni kemény államhatalmi fellépés. Ma emlékeznünk kell a teljes szlovák politikai elit a magyarok kárpótlását elutasító egységfrontba tömörülésére, a 2008-as világméretű magyar tiltakozási hullámra, az EP-be benyújtott petíciókra. De arra is emlékeznünk kell, hogy van olyan felvidéki magyar politikus is, aki Brüsszelben évek óta mások munkáját és eredményeit kisajátítva csupán politikai tőkekovácsolásra használja fel a dekrétumokat, illetve a magyarok kárpótlásának ügyét,
Az MKDSZ egyedül emlékezik! Egyedül tartjuk magunkat adott szavunkhoz, vállalt kötelezettségeinkhez! Ki kell mondani, hogy a dokumentumot aláíró többi szervezet pártérdekeket követve elhagyta azt a nemzeti egységet, ami 2005. április 5-én megszületett. Ennek ellenére töretlen hittel vallom, hogy végül újra megvalósul, mert a fontos ügyekben meg kell, hogy valósuljon az egység. Mindig keresnünk kell egymást! Keresnünk kell a magyar-magyar együttműködés lehetőségét! Nem lehetünk egymással szemben elutasítóak! Magamra és politikámra nézve egyfajta zsinórmértéknek tekintem a következő, Szent Ágostonnak tulajdonított gondolatot: A lényeges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, mindenben szeretet.

Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke
2019. április 5.