Az MKDSZ Európáról 12 pontban Tornalján

MEGOSZTÁS

Tornalján a Városi Kultúrházban került megrendezésre a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség regionális választási kampány-estje, ahol bemutatkoztak, és legfontosabbnak tekintett feladataikról beszéltek a párt képviselőjelöltjei. A résztvevőket az est házigazdája, Galko Péter, az MKDSZ tornaljai EP képviselőjelöltje köszöntötte. A párt választási programját, 12 pontba összefoglalt politikai prioritásait Less Károly, az MKDSZ EP listavezetője mutatta be. „A program alapgondolata Robert Schuman történelmi figyelmeztetésére épül: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. A magyarságnak és Európának egyetlen útja van, s az az Unió! Ezért ne az Unió ellen küzdjünk, hanem érte!” Az EU megújulását, erősödését, a magyar érdekképviselet hatékonyságának növelését, a kisebbségeket védő, és azok autonómiáját biztosító törvény megalkotását, az európai kisebbségi régiók létrehozását, a keresztény Európa védelmét, a népesedés- és családpolitika irányváltását, a természetvédelmet, a demokrácia megerősítését, mint a politikai prioritásokat, a párt 12 pontba foglalta össze. A kampányrendezvényen jelen volt és felszólalt a párt elnöke, Fehér Csaba és alelnöke Sárközi János. A vendégek között köszöntötték Mihály Valériát, az MKDSZ regionális vezetőjét is.

Fehér Csaba, az MKDSZ európai politikájának alapjáról és európai stratégiai célkitűzéseiről beszélt. Kiemelte az európai kisebbségi érdek-képviseleti pártok szoros, politikai ideológiákon felüli együttműködésének fontosságát, és azt, hogy a sérelmi politizálásra épülő érdekképviseletet a kezdeményező és helyzetteremtő politikának kell felváltania. „Európát az alapítók szándéka szerint vissza kell foglalnia a kereszténységnek. Európát az egyenlő népek hazájává kell tenni, ahol az önrendelkezés nem a többség kiváltsága, hanem a kisebbséget is megillető alapjog. Európát a demokrácia, az együttműködés és a szolidaritás szellemének is vissza kell foglalnia. Ezen áll vagy bukik az EU!” – fogalmazott a párt elnöke.

Sárközi János emlékeztetett, az Európai Unió vezetői Nagyszebenben 10 pontban határozták meg a követendő utat. Mind a 10 pont alapja és lényege az egység. Ezt azok is elfogadták és aláírták, akik otthon évek óta meg akarják állítani Brüsszelt. Tudják, hogy az Unió egysége nélkül ők is védtelenné válnak. Mi azzal tudjuk erősíteni Európát és benne a felvidéki magyarságot, ha május 25-én elmegyünk szavazni, és az MKDSZ listáját választjuk.

mkdsz hír

Európa 12 pontban

Az EU globális érdekérvényesítése: Az Európai Unió csak úgy lehet versenyképes, úgy maradhat meg a globális hatalmak között, abban az esetben tud érvényt szerezni az európai-, gazdasági- és politikai érdekeknek, megfelelni a biztonságpolitikai-, védelmi kihívásoknak, ha megtalálja a belső politikai-gazdasági egyensúlyát.

Európa energiabiztonsága: A fentiekkel összefüggésben kiemelt cél Európa energiabiztonságának megteremtése, amivel csökkenhet a gazdasági kiszolgáltatottság, amivel pedig párhuzamosan növekedhet a politikai stabilitás, erősödhet az EU. Az EU költségvetésében a duplájára kell emelni a zöld beruházások támogatását a vállalkozásokban és a háztartásokban is.

Keresztény Európa: Az Unió keresztény társadalmai legnagyobb válságukat élik, erősíteni kell a keresztény érdekérvényesítést. A keresztény konzervatív pártok szoros politikai együttműködésével lehet csak megőrizni a kontinens keresztény arcát, erősíteni a hanyatló keresztény érdekképviseletet.

Kisebbségvédelem, autonómia: A felvidéki magyarság olyan Európában érdekelt, amely megvédi nemzeti kisebbségei nyelvi-, kulturális-, oktatásügyi-, gazdasági- és önigazgatási érdekeit, vagyis védi Európa sokszínűségét, a nemzetállamokkal, illetve azok asszimilációs politikájával szemben. Az MKDSZ az oktatásügyi és kulturális autonómia kialakítását minden nemzeti közösség alkalmazandó alapjogának tekinti, illetve a párt célja ennek a kisebbségvédelmi törvénybe foglalása.

Európai kisebbségi régiók: Az MKDSZ szorgalmazni fogja az európai kisebbségi régiók megalakítását, az azok valódi felzárkóztatását szolgáló strukturális alapok létrehozását, amelyeket a kisebbségek a központi kormányzat megkerülésével, közvetlenül Brüsszelből tudnak elérni. Ezek a régiók ugyanis a legelmaradottabbak, az elmúlt 15 évben ezek részesültek a legkevesebb EU-s anyagi erőforrásból.

Európai bérunió: Az MKDSZ támogatja a béruniót. Az euró bevezetését követően eljött az ideje, hogy a munkavállalók európai béreket kapjanak. A párt célja, hogy az EU tagállamaiban, főleg a nyugati és közép-keleti tagállamokban mutatkozó óriási munkavállalói bérkülönbség kiegyenlítődjön. A bérunió megvalósítása több lépcsőben, alapvetően a termelékenység növelésével, egy erre a célra létrehozott pénzügyi alappal, a V4-ek együttes politikai fellépésével indulhat el.

Kivándorlás és bevándorlás: Amíg Nyugat-Európát az illegális bevándorlás sújtja, addig Közép-és Kelet Európát a fiatal, jól képzett munkaerő Nyugat-Európába vándorlása hozza egyre súlyosbodó gazdasági és demográfiai helyzetbe. Az MKDSZ célja egy olyan politika meghirdetése, rendszer kidolgozása, amely kiegyensúlyozza a tagországok közötti munkaerő vándorlást. Érvényt kell szerezni a menekültügyi és bevándorlási törvényeknek. Meg kell állítani a számos veszélyt magában hordozó illegális bevándorlást, legkésőbb a schengeni határoknál. Új, szigorúbb vízum – és bevándorláspolitikát kell kialakítani.

Az ifjúság és a családok Európája: Az EU szinte minden tagországa komoly demográfiai gondokkal küzd, amelyek további súlyos gazdasági és szociális problémákat okoznak. Az MKDSZ egy új, a kedvezményekre építő, a gyermekvállalást és a családok gyarapodását markánsan támogató európai szintű gazdasági-, szociál- és adópolitikai program kidolgozását sürgeti. A jól működő, prosperáló állam egyik alapvető feltétele az egészséges társadalom. Éppen ezért az EU egészségügyi-, oktatás-, ifjúság- és sportpolitikájában is meg kell jelennie az egészséges társadalom megteremtésének-, és ehhez a megfelelő szerkezeti és szervezeti infrastruktúra kialakításának igénye. Az Európai Unió 2009. december 1-je óta kiegészítő, összehangoló és támogató hatáskörrel rendelkezik a tagállamok sportpolitikája, illetve sportélete területén. Sajnos, ezt az uniós „jelenlétet” sem lehet érzékelni Szlovákiában. A társadalom egészségi állapota egyre romlik. Ezen csak átfogó és rendszerszintű reformokkal lehet segíteni.

Tiszta és zöld Európa: A 21.század legnagyobb kihívásai közé tartozik a természet, illetve a levegő, az ivóvíz, a talaj és az erdők védelme. A környezetszennyező ipari és mezőgazdasági vállalatok ellen sokkal szigorúbb törvényi fellépésre van szükség. Szigorítani kell az EU minden tagállamában a környezetvédelmi előírásokat, ezek betartásának ellenőrzését. Az MKDSZ szorgalmazza egy komoly anyagi bázisú zöld alap létrehozását az európai erdők területének radikális növelése érdekében. Sokkal hatékonyabb szelektív hulladékgyűjtésre van szükség, és egy olyan EU-s jogszabályra, amely az eddigieknél is nagyobb felelősséget ró a kormányokra és az önkormányzatokra.

Azonos minőséget nyugaton és keleten: Az MKDSZ tarthatatlan állapotnak és megalázónak tartja azt a gyakorlatot, hogy pl. a nyugat-európai élelmiszeripari vállalatok a gyártásban kettős minőségű mércét alkalmaznak. A közép – kelet-európai országokban silányabb minőségű és más összetételű áruk kerülnek forgalmazásba, mint a nyugat-európai országokban. Ez méltánytalan. Kemény politikai fellépésre van szükség ezek ellen a gyártók ellen, elsősorban az érintett országok kormányai, illetve EU-s képviselete részéről. Az Európai Uniónak lépnie kell ebben az ügyben is.

EU bővítés – átgondoltan: A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség támogatja az Unió bővítését, hiszen minden európai népnek és államnak helye van a közösségben. Együtt vagyunk Európa. Ugyanakkor az MKDSZ az átgondolt, a csatlakozási feltételekhez, valamint a demokratikus elvekhez és politikai berendezkedéshez ragaszkodó bővítés híve. Semmiképpen sem lehet olyan ország csatlakozását még csak felvetni sem, amely nem felel meg a feltételeknek.

Az európai demokrácia védelme és az unió vezetése: A demokrácia, az egyéni- és közösségi jogok, az emberek és nemzetek közötti egyenlőség és a szabadságjogok megerősítését és alkalmazását fontos és állandó feladatnak tekinti az MKDSZ. Brüsszelben nem csak a vezetés stílusának kell megváltoznia, de a kormányzati intézmények és szervek működésének is vissza kell térnie a méltányosság, a tisztelet és az azonos mérce alkalmazásához. Brüsszel nem csatangolhat el ezektől az elvektől, ahogy a tagországok sem folytathatnak olyan politikát, amely ellentétes az unió alapértékeivel és alapdokumentumaival. Az MKDSZ a döntéshozatali és végrehajtási idő rövidítését és a folyamat egyszerűsítését szorgalmazza.

 

Az MKDSZ EP képviselőjelöltjei:

  1. Less Károly
  2. Bogoly Zoltán
  3. Janko Ágota
  4. Bánhegyi Roland
  5. Fehér Péter
  6. Mikus József
  7. Šinka Éva
  8. Dubovicky Géza
  9. Eleonóra Majorová
  10. Seres Viktória
  11. Miško Tamás
  12. Kecskeméti Jácint
  13. Galko Péter
  14. Czető Bianka