A tárgyalás egy kezdet. A közös gondolkodás előrelépés. Az együttműködés siker. Az MKDSZ Országos Tanácsának nyilatkozata a kialakult politikai helyzettel kapcsolatban

MEGOSZTÁS

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Országos Tanácsa sajnálatát fejezi ki, hogy minden erőfeszítése ellenére sem alakult ki az a széleskörű magyar politikai, társadalmi összefogás, amely a legnagyobb eséllyel tudta volna biztosítani a magyarság átfogó programra épülő, szisztematikus, erős érdekképviseletét. Különösen akkor, amikor a hazai magyar társadalom politikai gondolkodása, érdekképviseleti felfogása odáig sodródott, hogy a magyarság egy része a nemzeti érdekek képviseletére alternatívát lát egy szlovák párt magyar platformjában, vagy egy-egy magyar, illetve magyar “ügyekkel megbízott” szlovák képviselőben. Annak ellenére gondolkodik így, hogy a történelmi tapasztalatok ennek szögesen ellentmondanak. Az ilyen politikai manőverek mindig csupán a magyar szavazatok begyűjtéséről szóltak. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség ebben a politikai útban, gondolkodásban a regionális politizálás feladását, és ezzel párhuzamosan a magyar érdekképviselet markáns gyengülését látja.
A kialakult politikai helyzetben egyértelművé vált, hogy az MKDSZ az egyetlen olyan etnikai alapon politizáló magyar párt, amely nem feltételekben, hanem célban határozta meg az összefogás alapját, és következetesen képviselte azt az együttműködési tárgyalásokon. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség lett az az etnikai alapon politizáló párt, amelyik változatlan értékrendjével és belső stabilitásával képes arra, hogy továbbvigye regionális politizálás ügyét és hosszútávon képviselje a felvidéki magyarság érdekeit.
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Országos Tanácsa egyhangúlag jóváhagyta az Országos Elnökség döntését, melynek értelmében az MKDSZ együtt indul a Híd párttal a 2020-as parlamenti választáson. Az országos tanács megerősítette a Híddal kötött választási megállapodás azon részét is, hogy a párt az együttműködésben is megőrzi önálló politikai arculatát, választási programjában, ahogy eddig is a nemzeti érdekek, a keresztény értékek és a demokrácia képviselete érvényesül. Továbbra is hittel valljuk: gyanakvás nélküli közeledésre, őszinte együttműködésre, vagyis politikai kultúraváltásra van szükség, mert csak így tudjuk újra felépíteni azt, amit a tíz éven át tartó könyörtelen és felelőtlen egymásnak feszülés lerombolt!

Az MKDSZ OT
Ipolyvarbó, 2019.8.26.