Egyre bővül partnereink köre

MEGOSZTÁS

A keresztény társadalom építése keresztény társadalmi értékek alapján történő neveléssel kezdődik. Az egyik legfontosabb ilyen érték a szolidaritás vállalása és annak gyakorlati megvalósulása. Ebben a keresztény egyházak és a család mellett fontos szerepet játszhat az iskola. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és a párt kereteiben működő MKDSZ Karitász megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet erre. Mindig nagy öröm számunkra, ha azt látjuk, hogy az iskolák tanulóik körében gyűjtést rendeznek a rászorulók, öregek, betegek, nehéz sorsú többgyermekes családok számára. Ebben az MKDSZ mindig partner és törekszik az együttműködés kialakítására, hogy az adományok minél több rászorulóhoz jussanak el. Elmondhatjuk, hogy egyre többen segítik az MKDSZ Karitász munkáját, s egyre több jószándékú szolidáris emberrel kerülünk kapcsolatba és építjük együtt a keresztény társadalmat. Ennek eredményeként találkozott Major Eleonóra Spek Krisztinával, a gútai Magán Szakközépiskola tanárával, aki a rászorulók számára gyűjtéseket szervez az iskola diákjai körében. Az adományokat az MKDSZ tagjainak felajánlásaival együtt juttatjuk el a rászorulókhoz.

mkdsz karitász hír