Húsvét családi körben

MEGOSZTÁS

Kedves Keresztény Magyarok! A súlyos áldozatokat követelő világjárvány sötét árnyékot vetett az emberre. Az idei húsvét rendhagyó, – más, mint az eddigiek voltak. Templomaink üresek. Nem élhetjük át közösen Krisztus szenvedéstörténetét és kereszthalálát elbeszélő passió spirituális alapját, a keresztény hit születését. A feltámadás örömét most nincs lehetőségünk keresztény közösségeinkben ünnepelni. Az elcsendesedés helye otthonainkra korlátozódott. Bár a húsvét misztériumát csupán családjaink szűk körében élhetjük meg, mégis talán szeretteink körében lehet kereszténységünk legnagyobb lelki mélységeit és magasságait megélni. A keresztény ember és család reménye a húsvétban van. A Megváltó élete a nagypéntekben és a feltámadásban csúcsosodik ki és él tovább minden lélek reményére, az emberi hit erősödésére. Jézus Krisztus halálával új életre hívott bennünket! Új életre, amely a hit által születik. Imáinkban ne feledkezzünk el a járvány áldozatairól és a betegekről. Kérjük az Istent, hogy felelősségteljes hozzáállásunk mellett segítsen leküzdeni a járványt. Kívánom, hogy Jézus Krisztus feltámadásában erősödjön meg hitünk, reményünk és szeretetünk! Törekedjünk arra, hogy minden cselekedetünket a szeretet vezérelje! Örömteli és hittel átélt húsvéti ünnepeket kívánok!

Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke
2020. április 10.