Trianon! 100 év! Túléltük, összetartozunk és emlékezünk!

MEGOSZTÁS

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) Országos Elnöksége a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánított trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján, 2020. június 4-én, a testi szétszakítottságában a fájdalom, de megőrzött lelki, szellemi egységében mégis a magyar remény szimbólumává lett Komáromban, hagyományosan a két városrészt összekötő Erzsébet-hídon emlékezett meg a magyar nemzeti tragédiáról.
A határfolyóvá tett Duna felett átívelő hídról az elszakított nemzetrészek összetartozását, oszthatatlan teljességét és egyenlőségét szimbolizáló nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút úsztattak le az ország és a nemzet szívéhez Budapestre.
„100 év! Túléltük, összetartozunk és emlékezünk! Túléltük a túlélhetetlent, száz esztendő élethalál küzdelmeit. Túléltük, mert nem csak az egyéni ösztön munkálkodott bennünk, hanem a közösségi szellemmel is, tudatosan a jövőbe tekintettünk.
Összetartozunk minden közénk húzott fizikai és lelki határ ellenére. Egyek vagyunk. Egynek kell lennünk még ha másként gondolkodunk is, mert csak együtt lehetünk erősek! Az Anyaországot koszorúként körül ölelő végeken folytatott 100 év küzdelmei nem voltak hiábavalóak. Megfogyva bár, de törve nem, itt vagyunk. A határon túli magyarok számára az egyik legnagyobb veszélyforrás az együttműködés hiánya, amelyből mi, felvidéki magyarok 2020. február 29-én keserű leckét kaptunk. A magyar érdekkel szembe menni annyit jelent, – az elerőtlenedésnek, a pusztulásnak elébe menni.
Emlékezünk, mert tudjuk, aki nem emlékezik, az arra ítéltetik, hogy a történelem megismétlődik rajta! A múltra nem mutogatni kell, hanem tanulni belőle. Trianon diktátumának láncait nem a múltba révülés veri le, hanem egy átgondolt, a jószomszédi kapcsolatokra törekvő, ugyanakkor éber, a nemzet lelki és testi gyarapodását támogató, de semmiképpen sem pártpolitikai célokat szolgáló nemzetpolitika. Trianon századik évfordulója erre az útra szólít ma minden magyart!
Nem pazarolhatjuk végtelen gyászra időnket. A történelem ugyanis nem kesereg a tragédián, nem siratja a holtat és nem sajnálja a gyászolót. Átlép rajtuk és rezzenéstelen arccal folytatja útját. Az, aki nem tart vele, elveszik benne! A mi sorsunk a szakadatlan építkezés, a testvérkeresés, a magyar érdek és érték feletti őrtállás! A magyar jövő elsősorban a magyarságon áll vagy bukik! Voltunk, vagyunk és hiszem, hogy leszünk!” fejtette ki Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke.

mkdsz hír