Trianon legyen a nemzeti élniakarás mementója!

MEGOSZTÁS

Száz hosszú, megpróbáltatásokkal teli év telt el azóta, hogy 1920. június 4.én Párizsban a magyar delegációval aláíratták az ezeréves Magyar Királyságot feldaraboló békeszerződést. Azóta sokan próbáltak bennünket rábírni arra, hogy felejtsük el, hogy a Nagyságos Fejedelem hamvait őrző Kassa, a kuruc tárogatók hangját rejtő Munkács, Kosztolányi színes Szabadkája, Mátyás királyunk bölcsőjét ringató Kolozsvár nem a miénk többé. Amikor meg akartak félemlíteni, elűztek szülőföldünkről és kényszermunkára deportáltak, nem féltünk, mert tudtuk, hogy: ,, Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? “. Aztán próbáltak szép szóval is, idétlen dalokat írattak udvari tollnokokkal, hogy azt énekeljük és ,, táncoljunk a barackfa alatt.” Nekünk azonban a 137. zsoltár jutott eszünkbe: ,, Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk. Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat.” Mondták sokszor, és mondják ma is, hogy törődjünk bele, az már a múlt, boldoguljunk ott, ahol és ahogyan élünk. Ebben sok igazság van, mi viszont azért Mikes Kelemen keserű tréfájával mondjuk, hogy: ,, Annyira szeretjük Rodostót, hogy nem feledhetjük Zágont… “ Száz év telt el, a nemzet azonban itt van, mert Isten a történelem ura, és az évekhez éveket, az évszázadokhoz évszázadokat ad. Ennek a reménységnek a jegyében helyeztük el Csenge lányommal a Magyar Kereszténydemokrata SZövetség koszorúját Dunamocson 2020. június 4-én. Trianon legyen a nemzeti élniakarás mementója!

Sárközi János, az MKDSZ alelnöke