Egy nép vére sem értéktelenebb, könnye sem sósabb, szenvedése sem nagyobb a másikénál.

MEGOSZTÁS

Augusztus 2. a Roma Holokaust Emléknapja. Dunaszerdahely Város Önkormányzata és a Romológiai Kutató- és Módszertani Intézet szervezésében 2020. július 31-én 15. alkalommal rendezték meg a koszorúzással egybekötött megemlékezést. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség képviseletében Fehér Csaba elnök, valamint Major Eleonóra a párt ifjúsági szervezetének elnöke koszorúzta meg a második világháborúban elkövetett népirtás dunaszerdahelyi emlékművét. A Roma Holokaust idején megközelítőleg félmillió cigányt zártak koncentrációs táborokba, öltek meg, éheztettek, dolgoztattak halálra.
Emlékezni és emlékeztetni kell, mert nem lehetünk biztosak abban, hogy ami elmúlt az nem jöhet vissza. Most is vannak, akik minden igyekezetükkel a 20. század vértől áztatott derekáig pörgetnék vissza a történelem kerekét. Tömegbázisuk egyre gyarapszik, egyre erősebbek. Megdöbbentő, hogy sok szlovákiai magyar is támogatja a szélsőségesen nacionalista, magyar- és cigányellenes, xenofób Kotleba-féle szlovák pártot, – nem emlékezve arra, hogy mivé változtatták a világot a szlovák szélsőségesek által vallott és képviselt politikai tanok. Elfelejtették, hogy ugyanezen ideológia űzte el magyar családok ezreit szülőföldjéről, hajtotta kényszermunkára, semmizte ki és tette jogfosztottá? Miért feledték el a keresztény tanítást miszerint, amit nem akarsz magadnak, ne kívánd, ne tedd másnak!? Egy nép vére sem értéktelenebb, könnye sem sósabb, szenvedése sem nagyobb a másikénál. A Holokaustban meghalt a Tanítás, elbukott az Ember!
Nem bukhat el még egyszer! A jogállamért, a törvény előtti egyenlőségért, az emberi és kollektív jogokért, az emberek közötti egyenlőségért mindig küzdeni kell. Ezt mi felvidéki magyarok az elmúlt száz évben jól megtanultuk.
A humanizmusra, szolidaritásra, erkölcsre és emberi, nemzeti egyenlőségre épülő jogállam megőrzésével és Jézus tanítása – Szeresd felebarátodat, mint saját magadat – megtartásával, az emlékezéssel és emlékeztetéssel, ami a legfontosabb szavunk felemelésével és tettekkel szabhatunk gátat a történelem megismétlődésének.

Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke
2020. július 31.