Karácsony előestéjén …

MEGOSZTÁS

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) az egyedüli párt Szlovákiában, amelyiknek van karitatív szervezete. Keresztény pártként tettekben követjük az Evangélium szeretetről, szolidaritásról, a rászorulók, az elesettek, a szükséget szenvedő családok és a gyermekek segítéséről szóló tanítását. Az MKDSZ szociális programjában nagy hangsúlyt fektet a gyermekeket érintő szociális és családügyi kérdésekre, köztük az állami gondozásban nevelkedő gyermekekére. Képviselt társadalmi értékeinket tekintve lényegesnek tartjuk, hogy a felnövekvő generációk fontosnak tartsák a családot és hogy a gyermek családban nevelkedhessen. A párt karitatív szervezete évek óta számos segélyszervezettel, segítőkész emberrel működik együtt az egész ország területén.


Az MKDSZ, valamint a gútai Kürti Mónika, illetve az általa vezetett szervezet tagjainak együttműködésével idén is került ajándék a párkányi gyermekotthon karácsonyfája alá. Sajnos a járványhelyzet miatt idei karácsonyi látogatásunk rendhagyó módon zajlott. El kellett tekintenünk a személyes találkozástól. A közös teázásra nem kerülhetett sor. Mondta el az MKDSZ elnöke Fehér Csaba, valamint Major Eleonóra az Ifjúsági Tagozat vezetője, akik karácsony előestéjén adták át a gyermekeknek szánt ajándékcsomagokat, melyeket az intézmény vezetője Jónás Klaudia vett át. Bízunk benne, hogy a karácsonykor sokakban fellángoló emberbaráti szeretet kitart az év többi napján is. Tette hozzá Fehér Csaba.

mkdsz hír