Hangos nemet kell mondani a FIDESZ ellentmondásokkal teli, veszélyes nemzetpolitikájára

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség testvérpártja, a szintén EFA tag Erdélyi Magyar Néppárt 2017 április 22.-én Székelyudvarhelyen tartotta V. Országos Küldöttgyűlését, amelyen számos határon túli és anyaországi politikus is jelen volt.
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnökének, Fehér Csabának az Erdélyi Magyar Néppárthoz és a küldöttekhez intézett politikai üzenetét és jókívánságait a párt alelnöke Krivánszky Miklós tolmácsolta.
„Tisztelt Küldöttgyűlés!
Engedjék meg, hogy innen, Jókai szülővárosából, Komáromból üdvözöljem testvérpártunk, az Erdélyi Magyar Néppárt tisztújító Országos Küldöttgyűlésének résztvevőit és rajtuk keresztül az erdélyi magyarságot. Fontos tanácskozás előtt állnak, hiszen a tisztújítás mellett át kell, hogy tekintsék az elmúlt időszak bel-, nemzet- és külpolitikai eseményeit, amely alapján újrafogalmazzák politikai programjukat, meghatározzák prioritásaikat.
Kisebbségi létbe-szorulásunk közel egy évszázados történelme, a politikai közélet öröksége és irányadó szereplőinek változó ideái, oly mértékben nehezednek vállainkra, hogy útkeresésünkben sokszor feloldhatatlan feszültséget generálnak. Mégis ebben a mentálisan is nagy kihívásban, az útkeresést feszítő ellentmondásokban is formálódik az a nagy sorsközösség, amit erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vagy délvidéki magyarságnak, határon túli magyarságnak, illetve az Európai Unióban kisebbségben élő nemzeti közösségeknek hívunk. Igen, a feszültségek és ellenmondások politikájából kell kiutat találni, amíg nem lesz túl késő!
Kedves Erdélyi Magyar Testvéreink!
A Kárpát-medence részein: Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken és Délvidéken ott van a politikai pluralizmus és az együttműködés alapján álló önálló, független politizálás igénye, amely a mindenkori magyar kormányban partnert kíván látni és tapasztalni. Nem áll-e ezzel szemben a magyar kormány teljes függőségi rendszeren alapuló, inkább pártpolitikai elképzeléseket szolgáló, Budapestről irányított politikai szatelit-hálózat kiépítését célzó határon túli magyar politikája? Ráadásként erre nehezedik a mindig gyanakvó, s szintén a kisebbségi magyar politika behódoltatására, végső soron a kisebbségi politikai célok kisiklatására játszó mindenkori román, szlovák, ukrán és szerb kormány. S nekünk ebben kell megfelelnünk az eredményes nemzetiségi politizálás magyar társadalmi elvárásának.
Kedves Barátaink!
Kisebbségpolitikai tekintetben Európában azt látjuk, hogy egyrészt nincs kiforrott elképzelés, még kevésbé politikai akarat a kisebbségi kérdés átfogó politikai rendezésére, illetve minden tagországra vonatkozó, a kisebbségek számára széleskörű közösségi jogokat, az önrendelkezés lehetőségét biztosító szabályozás megalkotására, elfogadására. Sőt, ma azt kell látnunk, hogy két eszme, politikai jövőkép: a nemzetállamok Európája és a népek, népek Európája feszül egymásnak, ráadásul egy olyan időszakban, amikor bátran kijelenthetjük a kontinens, vagyis az Európai Unió történetének legnagyobb gyengeségében a legnagyobb kihívásával néz szembe mind gazdasági, kulturális és vallási, illetve biztonság-politikai, katonai tekintetben.
Tisztelt Küldöttgyűlés!
Mi, kisebbségben élő magyarok milliói, egyetemben több tízmillió európai sorstársunkkal nem támogathatjuk azt az európai jövőképet, amely a nemzetállamok Európáját vizionálja, még akkor sem, ha a magyar kormány ennek elkötelezett híve! Ez az álláspont ugyanis teljesen ellentétes a határon túli magyarság alapvető érdekeivel. Ez ellen kiált történelmi tapasztalatunk és minden jövőt illető érdekünk! Mi, szerte a végeken megtapasztaltuk a nemzetállamok mibenlétét, a nemzetállamok nemzetiségpolitikáját. Ellene kiált Sütő András, Malina Hedvig, a Temerin-i fiúk, a magyar iskolák és kulturális intézmények élni akarása, a visszaszorított magyar nyelv, a magyar vidék kiéheztetett gazdasága!
Tisztelt Küldöttek!
A magam és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében a Duna északi partjáról kívánok Önöknek bölcsességet a döntéseikhez, a vállalt nemzeti és politikai értékek melletti következetes kiállást, sok sikert a valóban független erdélyi magyar politizálás megvalósításához és erőt, egészséget a mindennapi küzdelmekhez.
Baráti és testvéri üdvözlettel

Fehér Csaba
az MKDSZ elnöke
Komárom, 2017. április 21.”