Ipolyvarbó sikeresen pályázott

Egy sikeres környezetvédelmi pályázat kapcsán kérdeztük Ipolyvarbó MKDSZ-es polgármesterét, Fagyas Marcelt.

 Tisztelt Polgármester Úr! Ön szerint miért fontos vidéken a környezetvédelem ?

 A vidéken élő, falusi embereknek mindig is fontos volt a közvetlen környezetük tisztán tartása, szebbé, élhetőbbé tétele, amit olyan szállóigék is bizonyítanak , mint a „ tiszta udvar, rendes ház“.

Most ránk vár az életkörnyezetünk ápolásának feladata és megóvásának felelőssége a következő generációk számára, de mindehhez egy egész közösség összefogása szükséges.

 Véleménye szerint, mire kell leginkább odafigyelni a pályázatoknál?

 Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy környezetünk ápolásának anyagi vonatkozásai is vannak. Mivel a kis lélekszámú községek nem rendelkeznek a beruházásokhoz szükséges anyagi háttérrel, ezért egyedüli lehetőség számukra a különböző pályázatokba való bekapcsolódás s a remény, hogy ez számukra is járható út lehet. Az egyes pályázatok benyújtása, mint ahogyan tudjuk, még nem jelent teljes sikert, hiszen a pályázati anyag elbírálásánál pozitív, de akár negatív döntés is születhet.

Egy sikeres pályázat kapcsán jutott településünk, idén júliusban, egy új traktorhoz. Nagy hangsújt fektettünk a pályázati anyag kidolgozására, amely kapcsán komoly segítséget és támogatást kaptunk az MKDSZ-től, amely Ipolyvarbó esetében is bebizonyította, hogy a magyar vidék, a hátrányos helyzetű régiók és a kisközségek pártján áll és lehetőségei szerint támogatja is azokat céljaik elérésében.

Milyen feladatokat képes ellátni a munkagép?

A múltban sok gondot okozott számunkra a kaszálás és fűelszállítás, a gyümölcsfák tavaszi metszésekor felhalmozódott zöldhulladék elszállítása, télen a hóeltakarítás stb., amely munkálatokat most már önerőből meg tudunk oldani és nem szorulunk mások segítségére. Nem beszélve arról, hogy így a költségvetésben még megtakarítás is elérhető. A közelégedettség érdekében minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy Ipolyvarbón mindenki számára szép, ápolt és tiszta élet környezetet teremtsünk, amelybennagy segítségünkre lesz az új traktorunk is. Maga a gép az önkormányzaté, de ez nem jelenti azt, nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a lakosokat szolgálja.

 mkdsz riport