Komáromban tárgyalt a katalán kormány külügyi megbízottja Marc Gafarot megköszönte az MKDSZ támogatását

 

              A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség Országos Elnökségének meghívására 2017. november 29-én háromnapos látogatásra Szlovákiába érkezett Marc Gafarot, a katalán kormány külügyi megbízottja. A megbeszélések legfontosabb témája Katalónia függetlenségének kikiáltása körül kialakult bel- és külpolitikai helyzet, illetve azok, az európai őshonos kisebbségek politikai törekvéseire gyakorolt várható hatása volt.

              A tárgyalásokat követően november 30-án megszervezett nyílt politikai fórumon, illetve sajtótájékoztatón az MKDSZ alelnöke, Sárközi János kiemelte, hogy „A népek önrendelkezési joga olyan emberi és közösségi alapjog, amelynek korlátozása elfogadhatatlan és nem magyarázható semmivel.”

              Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a „Magyar Kereszténydemokrata Szövetség a népek önrendelkezési jogának, a népek Európájának következetes képviselőjeként a Felvidéken egyedüli pártként áll ki a katalán törekvések mellett. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy „Veszélyes politikai üzenete van annak, amikor egyes kormányok spanyol belügynek tekintik egy kisebbségi alapjog és egy népszavazás eredményének nem elfogadása kapcsán kialakult katalóniai helyzetet, vagy amikor az Európai Bizottság elnöke a spanyol kormányzatot szinte megvédve, szükségtelen európai törésvonalnak minősíti, az egyébként a spanyol hatóságok antidemokratikus fellépése következtében kialakult spanyol-katalán politikai szembenállást.” „Európában ma is él az a politikai gyakorlat, amely deklarálja ugyan a nemzetiségek bizonyos jogait, de nem nézi jó szemmel a jogegyenlőséget, sőt fellép ellene. Az őshonos kisebbségek széleskörű önrendelkezési jogainak, minden tagállamra kötelező érvénnyel vonatkozó törvénybe iktatása nélkül Európa erős marad a gyengékkel szemben és továbbra is gyenge lesz az erősekkel szemben. Európa jövője ezen nézet és gyakorlat megváltoztatásának is függvénye.” – tette hozzá az MKDSZ elnöke.

              Marc Gafarot megköszönte az MKDSZ következetes kiállását a katalán függetlenség, illetve a népek önrendelkezési joga mellett. Hangsúlyozta, hogy a katalán függetlenséghez vezető út és folyamat jogkövető és demokratikus volt, mentes minden erőszaktól. A katalán kormány külügyi megbízottja szerint, egyes tagországokban megfigyelhető, hogy a kormányok igyekeznek a regionalizmust, illetve a regionalista politikát a központi hatalom gazdasági, vagy nemzet- illetve, nemzetiségpolitikai érdekei szerint visszaszorítani, sőt, ellehetetleníteni. Aggodalomra ad okot a spanyol miniszterelnök azon kijelentése is, miszerint, ha a decemberi választásokon újra a függetlenségi pártok győznek, akkor érvényben marad a katalán kormány, illetve autonómia felfüggesztése. Továbbra is bízik a katalánok töretlen függetlenségi vágyában, és abban, hogy végül a spanyol kormány és az Európai Unió is belátja téves politikáját. – tette hozzá Marc Gafarot.

              Krivánszky Miklós, az MKDSZ külügyekért felelős alelnöke, aki a párt képviseletében személyesen is részt vett a katalán függetlenség melletti barcelonai milliós tüntetéseken, megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a spanyol hatóságok, következmények nélkül élhetnek a megfélemlítés, az üldözés és politikai nyomásgyakorlás eszközével, a rendőri erőszak alkalmazásával. Az Európai Unió pedig tétlenül nézi, hogy a spanyol kormányzat a katalán kormánytagok bebörtönzésével, emigrációba kényszerítésével igyekszik megfélemlíteni az embereket és megváltoztatni a katalán választói hangulatot.

mkdsz hír