,, Leborulnék a Magyar Golgota porába…”

A 19.század végi gyors technikai fejlődésnek köszönhetően az utókor számára is megmaradt Kossuth Lajos hangja egy 1890-ben felvett fonográf felvételen. Ezen az agg kormányzó a Torinóba látogató magyaroknak arra a kérdésére, hogy hová menne először, ha hazamehetne, a következőket mondja: ,, Elmennék Aradra, és leborulnék a Magyar Golgota porába.” .

A legkevesebb, amivel az utókor tartozik vértanúinak, hogy ne feledje őket. Nekünk, magyaroknak az a kötelességünk, hogy lélekben Arad felé forduljunk, és fejet hajtsunk a kivégzett honvédtisztek emléke előtt. A golyó és a kötél az ő életüket vette el, de a figyelmeztetés a nemzetnek szólt. A Habsburgok véres keze nem először lendült intőleg a szabadságáért küzdő magyarság felé. Zrínyi, Frangepán, Nádasdy és Bóna feje gördült le miatta a bécsújhelyi börtönudvaron, Thököly, Rákóczi ette ezért a száműzetés keserű kenyerét. Nem kellett 1848-ban és 49-ben Ferenc József és Miklós cár szabadsága sem. Ezért esett el az erdélyi hegyek között Vasvári Pál, és ezért maradt el örökre valahol a Fejéregyháza felé félúton Petőfi Sándor. A kőszívű ember fiai című csodálatos regény szerint ez nyitotta meg az utat egy magaslat felé, amelynek a neve: vérpad. 1849. október 6-án ezen magaslaton nőtt mindenki feje fölé 13 honvédtábornok Aradon, és Batthyány Lajos miniszterelnök a pesti Újépület udvarán. A nemzet feje fölé nőttek, mint példa, és hóhéraik feje fölé mint az örök vád Damoklész-kardja. Vérükkel és utolsó szavaikkal adták tudtára a világnak, hogy az igazi szabadság az, amelyik mindenkire egyformán kiterjed. Amiben nincsenek kivételezettek. Sem egyének, sem társadalmi rétegek, a hatalomhoz közelebb vagy távolabb állók. A szabadságot Isten adta, nem az uralkodók és miniszterelnökök. Azok csak sáfárai, és kemény elszámolás alá esnek majd. Akkor is, ha nem hiszik. Azon a gyászos napon Aradon így értelmezte a szabadságot 13 katona, magyarok és nem magyarok egyaránt. Nekik volt igazuk. Vérük termékennyé tette a Magyar Golgota porát és immár több, mint másfél évszázada mindig annak fényéből táplálkozik a reménység is.

Sárközi János, az MKDSZ alelnöke